Sziasztok, itt is az első fejezet... jó olvasást... egy kicsit átírtam, mert volt olyan rész aminek semmi értelme nem volt, jó hogy ilyenkor veszem észre -.-" na de itt is van.
XoXo : Bessie
(Bella szemszög)
Reggel korán keltem, mert tegnap este megbeszéltem anyuékkal, hogy elmegyünk a rétre az erdőbe. Nagyon örültem. Már alig várom. Gyorsan kikeltem az ágyból. Hm. Átöltözzek vagy várjam meg anyut? Átöltözök egyedül. Meglepem anyáékat. Kinyitottam a gardróbomat -ami eléggé nagy - és kivettem egy szürke farit, egy sárga toppot és hozzá szintén sárga Converse cipőt.
Bementem a fürdőbe, megmosakodtam, fogat mostam. fésülködtem és
felöltöztem. Megnéztem magam a tükörben. Hm. Egész jó összeállítás. Mostantól én is tudnék egyedül öltözködni, majd meg is kérdem anyát.
Már az ajtóban voltam mikor eszem bejutott, hogy ez Forks -itt lakunk -és itt szinte mindig esik az eső szóval visszamentem és kerestem egy fekete felsőt.
Most már teljesen készen mehettem le a konyhába reggelizni, mert már éhes vagyok. Amikor leértem anya kicsit döbbenten, de
büszkén nézett rám.
-Hogy-hogy ilyen korán keltél? És át is öltöztél? Nagyon ügyes vagy -nyomott egy puszit a fejemre.
-Hát mivel mondtátok tegnap este, hogy elmegyünk a rétre hamar akartam kelni és gondoltam mostantól egyedül is öltözhetnék -mondtam.
-Jól van kicsim. Gyere egyél utána meg ha apa hazaér elmegyünk a rétre -mondta mosolyogva. Leültem az asztalhoz és elkezdtem enni a pirítósom.
-Apa hol van? -kérdezem két harapás közt.
-Bement a boltba elintézni valamit -válaszolt. Hát igen apám egy autós boltban dolgozik, de úgyse sokáig mivel egy helyen 4-5 évig vagyunk.
Igaz én még csak egyszer költöztem pontosan akkor mikor születtem, de apa már többször. Apu nagyon szereti az autókat és motorokat, ezért sok ilyen újság van itthon. Nagyon szeretem a motorokat és mondtam is szüleimnek, hogy nekem majd kellesz egy. Már ki is választottam egyet. Kawasaki ZZR1400. Piros színűbe. Nagyon tetszik.
Már hallottam apa Volvo xc 90-ének a hangját.
Hát igen látszik, hogy tudom a márkákat. Gyorsan lenyeltem az utolsó falatot, ittam egy kis teát és
szaladtam ki apához. Épp hogy kiszállt az autóból már a nyakába is voltam.
-Szia kicsim! -puszilt meg.
-Szia! Mikor indulunk? -kérdeztem sürgetően.
-Amint anyád összepakolt mehetünk is. De mondtam neked, hogy ne gyere ki. Menj be!! -szólt rám apu.
-Oké. Megyek már.
Gyorsan bementem a konyhába megnézni hogy áll anyu a pakolással. Mindig pakol nekem enni meg enni meg viszünk plédet.
-Kész vagy anya? -kérdeztem.
-Igen kicsim -válaszolt. Beért apa is. Váltottak egy rövid csókot majd apu megszólalt.
-Na menjünk? -kérdezte mosolyogva.
-Iggeeeennn -már szaladtam is az erdő felé. Anyuék hamar utolértek. Mikor beljebb értünk és már nem volt olyan sok idő, hogy elérjük a rétet
lelassultam. Gondoltam jó egy kis séta.
-Mi a baj? -kérdezték.
-Semmi, csak gondoltam most sétáljunk egy kicsit -mosolyogtam.
-Jól van.
Nem tartott sokáig míg odaértünk.. A rét ugyan-olyan gyönyörű volt mint eddig.. talán szebb a nap miattAnya leterítette a plédet és leültek én meg közéjük feküdtem. Érzem másmilyen lesz ez a nap mint a többi. Még a nap is süt, pedig itt Forksban mindig esik az eső és be van borulva.
-Figyelj kicsim mi elmegyünk gyorsan vadászni. Majd mindjárt jövünk. Egyél, addig te is. csomagoltam neked szendvicset -mondta anyu.
- Szeretünk, kicsim pár perc és itt is vagyunk - mondta apa, és nyomtak egy-egy puszit az arcomra. A szüleim vámpírok ha ezt még nem említettem volna. A vámpíroknak nem lehet gyerekük, pontosabban a nőknek. Azért mert a testük nem képes változásra. Nekem anyukám mikor teherbe esett apámtól ember volt, apám meg vámpír. Így én meg félvér vagyok. Félig ember, félig vámpír.
-Jó csak siessetek -mosolyogtam. Ők csak visszamosolyogtak majd elindultak. Elkezdtem enni a szendvicsemet, gyorsan megettem és gondolkodtam, azt mondták majd lehet nekem is kellesz menni vadászni.
De még nem kívánom a vért. Végül is lehet, hogy kívánnám, mivel én emberek közé nem mentem még eddig szóval nem tudjuk. Gondolataimból halk léptek szakítottak ki. Gyorsan felálltam. Ismeretlen vámpír szagokat éreztem. 2 ismeretlen vámpír lépett ki az erdőből. Egy szőke macskaszerű nő nő és egy barna hajú férfi. Mind a kettőnek vörös szeme volt.
Gyorsan támadóállásba álltam. Apa tanított harcolni elég sokat és most hasznomra is lehet.
-Ó nézd már nézd már azt hiszi legyőzhet minket -szólalt meg gúnyosan a nő.
-Mit akarnak? -kérdeztem.
-Oh,hogy unom már ezeket a kérdéseket. Hát téged te kis butus. Sőt nem is téged csak a véredet -szólalt meg most a férfi.
-Hát azt nehezen -válaszoltam ugyanolyan gúnyosan.
-Nézd már még vissza mer beszélni. Mit képzelsz magadról? Hm? Te csak maradj csöndben és ne próbálkozz elszökni úgy nem lesz olyan
fájdalmas -kezdett dühös lenni a nő. -De várjunk csak. Te mért nem félsz? Tudod mik vagyunk, igaz? És..és.. -jött közelebb -a szíved gyorsabban ver. Mi vagy te? -kérdezte.
-Mért mondanám el? Te se válaszoltál a kérdésemre. De ha válaszolnál se mondanám meg. És most jobb ha elmentek, mert ha nem nagy
bajban lesztek -fenyegettem meg őket. Ha már egyszer nem tudják mi vagyok hátha megijednek.
-Nem félünk tőled ha azt várod. Egy ilyen kislánytól mint te mi félni valónk van?! -mondta volna tovább a nő, de közben az erdő másik
oldaláról kiléptek a szüleim.
-Kicsim! -szaladtak hozzám.
-Mit akarnak? Takarodjanak! -szólt apám.
-Óóó, de aranyos védik a kislányt -mondta gúnyosan a nő. -Hát úgy láttam végezni kel velük. Gregory! Csináld! -utasított a nő.
A szüleim elém álltak a férfi a szüleim elé állt majd megérintette őket és lángra lobbantak. Neeee!!!
-Neeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!!!!!! -kiáltottam fel. A szüleim...meghaltak. Mért? Mért kellett meghalniuk? Nem csináltak semmi rosszat. A férfi elém
jött majd megérintett engem is, de nem történt semmi.
-Mért nem csinálod Greg? -háborodott fel a nő.
-Nem megy. Nem tudom miért -esett kétségbe a férfi.
-Hagyd akkor majd én megölöm -kezdett felém jönni. Gyorsan elkezdtem gondolkodni. Ha nem fog a képessége rajtam akkor harcban még legyőzhetem őket. Gyorsan kell cselekednem. Hirtelen ráugrottam a férfira letéptem a fejét és eldobtam, majd a végtagjait is. Aztán a nővel
csináltam meg ugyan ezt. Nem voltak valami jó harcosok. Gyorsan gyújtottam tüzet és rádobtam a testük darabjait. Odamentem a szüleim hamujához. Elkezdtem sírni. Sőt nem is sírni zokogni.
-Mért? Mért kellett meghalniuk. Gyertek vissza! Anyu, apu! -csak sírtam nem tudtam abba hagyni. Léptek hangát hallottam. Gyorsan megfordultam és támadó állásba álltam. Egy gyönyörű szőke nő és egy nagydarab mackószerű pasas állt velem szembe.
Nem láttam rajtuk semmi rossz szándékot, sőt még a szemük is aranybarna volt. Szóval ők is "vegetáiánusok". -Nem akarunk bántani -kezdte a szöszi.
-Éppen va.. -kezdte a másik is, de a nő oldalba vágta. Szóval nem tudják mi vagyok. Megbízom bennük. De fogalmam sincs miért.
-Vadászni voltatok mikor meghallottátok a kiabálást? -kérdeztem. Ők döbbenten álltak majd bólintottak. Mivel nem láttam rajtuk, hogy meg akarnak támadni visszafordultam a "szüleimhez" letérdeltem és megint elkezdtem sírni. Egyszer csak egy hűvös érintés éreztem magamon.
Megnéztem mi az, a szőke nő ölelt át. Ráhajtottam a fejem a vállára és tovább sírtam.
-Shh. Nyugodj meg. Minden rendben -nyugtatgatni akart, de nagyon nem sikerült.
-Minden rendbe!! Minden!!! Mi lenne rendben mikor meghaltak a szüleim!! Mi??? Mégis mi????!!! -kezdtem kiabálni, de ebből is sírás lett a vége.
-Sajnálom, nem tudtam -nézett rám bocsánat kérően.
-Nem úgy értette -kezdte a férfi vagyis inkább fiú is, de leintettem.
-Nem érdekel -mondtam.
-Elmondod mi történt? -kérdezte a fickó. Én csak ránéztem sírós szemmel. Megértette, legalábbis remélem.
-Hogy hívnak? -kérdezte a szőke.
-Isabella Marie Swan. De csak Bella -válaszoltam. -És titeket?
-És Rosalie Hale Cullen ő pedig itt a barátom Emmett Cullen -válaszolt a nő vagyis Rosalie. Cullen? Akkor róluk meséltek a szüleim.
Mondták, hogy lakik itt egy másik család. heten vannak. A nevüket is tudom.
-Nem inkább a férjed? -mosolyogtam. -A szüleim már meséltek rólatok. -Ők csak mosolyogtak.
-Gyere el hozzánk. Lakhatsz nálunk. És majd ha készen állsz elmondhatod mi történt veled -mondta Emmett. Gondolkoztam egy kicsit. A
szüleim azt mondták rendes család, be is akartak mutatni nekik. És most már úgy sincs kivel laknom, mert egyedül nem szeretnék.
-Rendben -bólintottam. Felálltam levettem a fölsőt, majd elkezdtem beleszórni a szüleim hamuját. Ők nem szóltak csak sajnálkozva néztek.
-Mehetünk -mondtam. Elindultunk. Lassan sétáltunk. És én már nem sokáig fogom bírni. Elfáradtam a harcba és nem is ettem szinte semmit.
-Minden rendben? -kérdezte aggódva Rosalie.
-Csak fáradt vagyok. Nagyon fáradt. És ma még nem is ettem szinte semmit -mondtam majd elájultam. Még éreztem, hogy két erős kéz felemel
és elkezd futni velem. Majd letesz valami puhára, gondolom ágyra. És utána teljesen elnyel a sötétség..
Mikor felkeltem, egy drapp szobában találtam magam.
Hogy kerülhettem ide? Kérdeztem magamtól, de aztán eszembe jutottak a tegnap történtek és eleredtek a könnyeim. Az ajtón Rosalie jött be. Leült mellém majd elkezdte simogatni a hátam és csitítgatni.
-Shh. Ne sírj -próbálkozott, de nem sikerült neki. -Figyelj most felhívom az egyik testvéremet ő majd segít oké? -kérdezte. Én csak bólintottam.
-Jasper -szólt Rose majd bejött egy szőke fiú. Egy ideig állt ott majd csalódottan, döbbenten és kíváncsian nézett rám.
-Mi van? -kérdeztem.
-Nem.. nem tudom rajtad használni a képességem -mondta.
-De azt hogy? -kérdezte Rosalie is döbbenten.
-Én se látok a fejébe -jött be egy bronzbarna hajú fiú bosszankodva. Ha anya jól mondta ő Edward. Jól néz ki. Nagyon jól néz ki. Huh, de jó, hogy nem lát belém.
-És én se láttam/látom a jövöjét -száguldott be egy kis koboldszerű fekete hajú csaj, Ashley... ja nem is, Alice.
-Jól van elég volt hadjátok szegény! Biztos éhes már -jött be egy karamell színű hajú kedves nő Esme.
-Oké anya -mondta mindenki -kivéve Alice-t -majd távozott. -Gyere adok valami ruhát -mondta kedvesen és kezet nyújtott. Kimentünk egy folyosóra. Onnan vezetett fel egy lépcső. Azon felmentünk és a folyosón benyitott egy zöldes barna gyönyörű szobába.
-Ez az én szobám. Vagyis a Jasper és az én szobám -mosolygott Alice. Szerintem nagyon jóba leszek vele. Majd a szobából egy másik ajtót nyitott ki ami egy gardrób.
Tettünk vagy két lépést egy folyosószerűségben aminek két oldalán ruhák voltak majd egy nagy tág helyhez értünk ahol rengeteg ruha volt.
-Menj ki üj le vagy néz szét a szobába és viszem a ruhád -mondta mosolyogva. Ki is mentem. Hogy lehet valakinek ennyi ruhája? Na mindegy.
Leültem az ágyra és már mellettem is volt. -Tessék -nyomott kezembe egy zöld pólót, egy fekete cicanacit és egy zöld cipőt.
-Ott a fürdő -mutatott egy ajtó felé. -Ha kész vagy gyere le -mosolygott.
-Oké. Kérdezhetek valamit?
-Persze -mosolygott.
-Honnan van neked ilyen kis ruhád? -kérdeztem.
-Jövőbe látó vagyok. Lehet, hogy a te jövőd nem tudom. De tudtam, hogy szükségem lesz ilyen ruhára. Azt nem tudtam minek, de most már tudom -mondta majd kiment. Bementem a fürdőbe ami ugyan úgy mint a szoba zöld és barna színű volt.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd felvettem a ruhát és megnéztem magamat a tükörben. Tökéletesen állt rajtam. Mikor végeztem kimentem a folyosóra ott a lépcsőhöz, majd le a nappaliba. Mikor leértem 14 kíváncsi aranybarna szem párral találtam szembe magam. Ki a kanapén, ki
egy fotelban ült vagy van aki állt.
-Szia! Dr.Carlsile Cullen vagyok -mutatkozott be a szőke férfi.
-Jó napot! Isabella Marie Swan -mutatkoztam én is be. -Köszönöm, hogy itt lehettem, de nem szeretnék zavarni -mondtam.
-Nem zavarsz. Nyugodtan maradj, sőt azt szeretném, ha maradnál. És kérlek tegezz -mondta kedvesen Carlisle. -Ő itt Esme Cullen, a feleségem -mutatott rá.
-Ők itt a "gyerekeink". Alice Cullen és párja Jasper Hale. Emmett Cullen és felesége Rosalie Hale, de gondolom őket már ismered. És
Edward Cullen -mutatta be Esme őket.
-Örülök, hogy megismerhetlek titeket -mondtam őszintén.
-Szerintem üljünk le -mondta Carlisle és most gondolom az fog jönni, hogy mondjam el mi történt. Erre a gondolatra nagyon elszomorodtam.
Leült mindenki a saját párja mellé én és Edward meg egy-egy fotelba. Kínos csönd lett.Már kezdtem rosszul érezni magam de azért megszólaltam.
-Gondolom most meg szeretnétek tudni, hogy mi történt -mondtam.
-Igen, de ha nem állsz rá készen akkor nem kell -mondta kedvesen Esme.
-Nem, elmondom -erőltettem meg egy mosolyt. -Mit szeretnétek tudni pontosan?
-Hát ha lehetne akkor az egész történeted. És azt is, hogy mi vagy -mondta Jasper.
-Még nem jöttetek rá? -kérdeztem csodálkozva.
-Nem -jött az egyhangú válasz.
-Hát akkor elmondom. Én félvér vagyok -mondtam. -Anyám Renée ember volt mikor teherbe esett apámtól, Charlie-tól aki vámpír. Apám mikor megtudta, hogy teherbe esett anyám. Gyorsan elment keresgélni, kutatni, hogy mit kéne csinálnia. Találkozott egy félvérrel, de neki az anyja
belehalt a szülésbe. Apám visszajött anyámhoz. Sokat gondolkozott mit kéne csinálnia. Aztán arra jutott, hogy amint megszül átváltoztatja. Anyám egy nap múlva meg is szült és apám sikeresen átváltoztatta. Nagyon gyorsan nőttem. Emberi ételt fogyasztok, de azt mondták, hogy majd vért is kellesz fogyasztanom. Valószínűleg azért nem kívánom a vért mert még soha nem voltam emberek közelébe. Nagyon szeretek az
erdőben sétálni és van egy rét amire el szoktunk menni mivel egyedül nem engedtek sehová szüleim. Tegnap is a rétünkre mentünk, mert én nagyon szerettem volna. El is mentünk minden jól ment majd szüleim mondták elmennek vadászni, én mondtam, hogy jó csak siessenek. Békésen feküdtem a pléden amit vittünk mikor léptek hangját hallottam, majd két nomád vámpír lépett ki az erdőből. Ők nem tudták mi vagyok azt hitték
ember vagyok. Aztán jöttek a szüleim. Elém álltak. Aztán a férfi -mivel egy férfi és egy nő volt - a szüleim elé ment megfogta őket és lángra lobbantak. Gondolom ez volt a képessége. Ezután nálam is próbálkozott de nem sikerült neki. Én meg nagyon dühös lettem, hogy megölték a szüleim ezért megöltem őket aztán jöttek Rosalie-ék -fejeztem be és már csak úgy záporoztak a könnyeim...
(Rose szemszög)
- Emm jössz akkor vadászni?- kérdeztem szerelmem
- Megyek, Cicám- mondta, majd kaptam egy gyors csókot. És már futottunk is, majd hallottunk is egy sikolyt és egyből a hang után indultunk, de amint közeledtünk, lelassítottunk. Egy rét közepén egy kislány állt és ott sírt a földön. Már épp meg akartam kérdezni, hogy mi a baj, amikor felsírt.
- Mért? Mért kellett meghalniuk. Gyertek vissza! Anyu, apu! - csak sírt és sírt nem bírta abba hagyni. Mikor meghallotta, hogy jövünk felállt és támadó állásba állt.
- Nem akarunk bántani - kezdtem kedves hangon.
- Éppen va... - kezdte Emmett de, én gyorsan hasba vágtam, mivel nem tudja, mik vagyunk és szeretném, ha velünk lakna Emm is, felfogta, mert csendbe maradt.
- Vadászni voltatok mikor meghallottátok a kiabálást? - kérdezte ő is barátságosan. Nagyon meglepődtünk, és csak bólogattunk nem értettem, honnan tudja de, legalább könnyebb lesz. Mivel nem látta rajtunk, hogy meg akarjuk támadni visszafordult a "szüleihez"
letérdelt és megint elkezdett sírni. Nagyon megsajnáltam így gyorsan odafutottam hozzá, megöleltem ő pedig a kicsi fejét a melkhasamba fúrta.
- Shh. Nyugodj meg. Minden rendben. - próbáltam nyugtatgatni de ez sem bizonyult valami jó ötletnek.
- Minden rendbe!! Minden!!! Mi lenne rendben mikor meghaltak a szüleim!! Mi??? Mégis mi????!!! - kezdet kiabálni, de ebből is csak sírás lett a vége.
- Sajnálom, nem tudtam - néztem rá bocsánat kérően.
Nem úgy értette - kezdte a férjem, de leintette.
- Nem érdekel - mondta.
- Elmondod mi történt? – Em és meg is értette, hogy most nem ezzel kéne faggatnia.
- Hogy hívnak? – kérdeztem most én.
- Isabella Marie Swan. De csak Bella - válaszolta. - És titeket?
- És Rosalie Hale Cullen ő pedig itt a barátom Emmett Cullen – válaszoltam.
- Nem inkább a férjed? –mosolyogott minden tudón. -A szüleim már meséltek rólatok. – Mi csak mosolyogtunk.
- Gyere el hozzánk. Lakhatsz nálunk. És, majd ha készen állsz, elmondhatod mi történt veled - mondta Emmett. Gondolkoztam egy kicsit én is akárcsak Bella, hogy ez milyen remek ötlet remélem, belemegy.
- Rendben - bólintott. Felállt levette a fölsőjét, majd elkezdte beleszórni a szülei hamuját. Mi nem szóltunk csak sajnálkozva néztük.
- Mehetünk - mondta. Elindultunk. Lassan sétáltunk. Már látszott rajta hogy nem jól van ez egy kicsit megrémített.
- Minden rendben? - kérdeztem aggódva.
- Csak fáradt vagyok. Nagyon fáradt. És ma még nem is ettem szinte semmit - mondta majd elájult. Emmett felemelte és elkezdtünk rohanni a ház felé amint beértünk felvittük a szobánkba és lefektettük az ágyra.
Lementünk a nappaliba és megbeszéltük, hogy, hogy lenne jó nekünk és Bellának. Majd megegyeztünk, abba hogy marad, ameddig szeretne. Reggel már hallottuk hogy a lélegzete felszínessé vált. Én mentem is és megkértem a többieket, hogy maradjanak, mert nem akarom, hogy megijedjen. Amint felértem már ült és sírt odaültem mellé, és simogatni kezdtem a hátát
- Shh. Ne sírj –próbálkoztam, majd eszembe jutott egy csodás ötlet. - Figyelj most felhívom az egyik testvéremet ő majd segít oké? –kérdeztem. Bella csak bólintott.
- Jasper - szóltam le a földszintre majd bent is volt. Egy ideig állt ott majd csalódottan, döbbenten és kíváncsian nézett rám.
- Mi van? –kérdezte az én kicsikém.
- Nem.. Nem tudom rajtad használni a képességem - mondta.
- De azt hogy? - kérdeztem is döbbenten.
- Én se látok a fejébe - jött be Edward bosszankodva. Majd, mikor meglátta, mintha valami megcsillant volna a szemében, de ez csak nekem tűnt fel... remélem.
- És én se láttam/látom a jövőjét - száguldott be Alice is.
- Jól van elég volt hadjátok szegényt! Biztos éhes már. Ne támadjuk őt le egyből – majd betoppant Esme is.
- Oké anya - mondta mindenki - kivéve Alice-t - majd távoztunk.
Mindenki lement a nappaliba és kíváncsian vártuk, hogy lejöjjenek. Mindenki kényelmesen elhelyezkedett a "mesedélutánhoz" Mikor hallottuk őket, mindenki felállt.
- Szia! Dr.Carlsile Cullen vagyok - mutatkozott be apa.
- Jó napot! Isabella Marie Swan – mutatkozott be Bella is. - Köszönöm, hogy itt lehettem, de nem szeretnék zavarni - mondta.
- Nem zavarsz. Nyugodtan maradj, sőt azt szeretném, hogy maradj. És kérlek, tegezz - mondta kedvesen Carlisle. -Ő itt Esme Cullen, a feleségem- mutatta be anyát.
- Ők itt a "gyerekeink". Alice Cullen és párja Jasper Hale. Emmett Cullen és felesége Rosalie Hale, de gondolom őket, már ismered. És Edward Cullen - mutatta be Esme őket.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket - mondta őszintén. De kedves, nagyon megkedveltem.
- Szerintem üljünk le - mondta Carlisle és most gondolom az fog jönni, hogy mondja el mi történt. Leült mindenki a saját párja mellé én Emmett ölébe foglaltam el a helyem. Kínos csönd lett.
- Gondolom, most meg szeretnétek tudni, hogy mi történt –mondta kicsit félve.
- Igen, de ha nem állsz rá készen, akkor nem kell - mondta kedvesen Esme.
- Nem, elmondom - erőltetett meg egy mosolyt. - Mit szeretnétek tudni pontosan?
- Hát, ha lehetne, akkor az egész történeted. És azt is, hogy mi vagy - mondta Jasper.
- Még nem jöttetek rá? – kérdezte csodálkozva.
- Nem –Mondta mindenki egyszerre.
- Hát akkor elmondom... - elmesélte az egész életét... ami sok jót jelent, de ez, az egyetlen nap, borzalmas volt neki. Amit átérzek, olyan mint az én volt életem. Minden tökéletes, de mégis egy pár perc tönkretehet... Mindent!
Remélem tetszett =D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése