Sziasztok!
Nos, én megígértem, hogy ha ma meglesz a 3 komi jön a friss. Nos ez azért nagy szám mert a4 komment is összejött, amit én boldogan olvasok el a nap 18 órájában vagy 1000-szer. Szóval lehet bátran írni ehez a fejezethez is de először elolvasni!
XoXo : Bessie
Tanya rontott be az ajtón, nagyon mérges volt. De amint meglátott engem Edward ölébe, a szemével szikrákat szórt. Elkezdett felém futni. Épp meg akart pofozni, amikor Edward elkapta a csuklóját, és a falhoz nyomta. Emmett is segített neki, és ketten úgy fogták le. Féltem, de csak hogy, baja esik az „én lovagomnak”. Sírtam, nagyon, mert a félelem átjárta a testem. Alice és Rose odaszaladt hozzám, és felvittek a szobámba. Rose leült az ágyamra és én belemásztam az ölébe és ott sírtam tovább. Én ezt nem így akartam, nem akartam mások gondjára lenni, nem akartam, hogy állandóan velem kellejen lenniük, hogy nekem főznek-sütnek, hogy állandóan miattam kell aggódniuk. Más életet érdemelnek és én is másat szeretnék, de már nem lehet. De ez ellen már nem tehettem semmit. Addig gondolkodtam és szidtam magamat, míg végül elnyomott az álom. Álmomban megint rosszat álmodtam, de most más volt. "Egy szobában voltam ahol ott volt Tanya és az a két vámpír, aki megölte a szüleimet. – Meg kell ölnötök azt a családot és persze cserébe kaptok valamit – mondta Tanya miközben gonoszan mosolygott.
- Rendben – mondták szinte egyszerre. Majd futottak az erdőbe és minden megtörtént ugyanúgy."
Arra keltem, hogy valaki rázogat. És az a valaki nem más, mint Edward.
- Bella kellj fel hallod nincs itt senki, nem kell félni – suttogta és az ölébe ültetett. Kicsit furcsa volt. Megöleltem, nem tudom miért, de nekem mos erre volt szükségem. Visszaölelt, ami most nagyon jól esett.
- El szeretnéd mondani? – kérdezte miközben a hátamat simogatta. Nem akartam szerintem kinevetne, hogy ilyeneket álmodom, de mégis megbíztam benne.
- Azt álmodtam, hogy… Tanya… kéri meg azt a két vámpírt… hogy… öljék meg a… szüleimet… - motyogtam el neki nagy nehezen, de ahelyett hogy kinevetett és elment volna itt maradt és tovább simogatta a hátamat.
- Sajnálom, ami ma történt nem néztem ki ezt Tanyaból – még ő sajnálja azt, amit az a nő tett, milyen aranyos.
- Nem a te hibád nem haragszom rád – mondtam neki és szorosabban öleltem, majd az arcára adtam egy puszit – És köszönöm, hogy megvigasztaltál.
- Nincs mit, Bella. És jó éjszakát – motyogta, majd befektetett az ágyba. Aztán elindult kifelé.
- Edward – mondtam neki miközben visszafordult már az ajtóból – Nem aludnál itt velem? – kérdeztem kicsit zavartan.
- Rendben, de akkor aludni! – nevetett, majd befeküdt mellém az ágyban, és megölelt. Mivel hajnali 2 óra volt már nem nagyon voltam álmos.
- Nem mesélnél el nekem egy mesét, olyan rég olvasott már nekem bárki is...
- De, persze, ha ezt szeretnéd - mondta és már el is vett egy könyvet a polcról. Majd elkezdte olvasni a mesét, én csak a vállára hajtottam a vejem és úgy hallgattam.
- Egyszer volt, hol nem volt...- a mese egy lányról szólt, akit Hamupipőkének hívnak. A szülei meghalnak és a gonosz mostohájával és annak két lányával él, szenvedett. Mígnem egy nap elegáns meghívót kézbesít nekik a küldönc. A királyi udvarban bált rendeznek, melyre meghívják a királyság valamennyi ifjú leányát, hogy közülük válassza ki a herceg a jövendőbelijét... A történet vége az lett, hogy Hamupipőke elhagyja az üvegcipőjét és a herceg a királyság minden lányának lábára felpróbáltatja. Végül megtalálja "Őt" - És boldogan élnek míg meg nem halnak. Vége.
- Nagyon szép volt. Köszi, de sajnos nem vagyok álmos. Nem mesélnél magadról? – faggatóztam.
- Szívesen, bármikor. Mit szeretnél tudni?
- Mi a kedvenc ételed, színed, milyen volt a régi életed, bánod-e, hogy vámpír lettél. Egyszóval mindent – soroltam neki.
- Nos, nem nincs valami nagy választás az ételek között, de a hegyi oroszlán a kedvencem. Aztán a kedvenc színem a kék. Látom neked is – mondta miközben körbenézett a szobámban.
- Hát igen… na de mesélj még… léci… - néztem rá boci szemekkel. Aminek meg is lett a hatása, mert folytatta.
- Hát a régi életem nem igazán volt túl jó. Az apámat nem ismertem, az anyukám pedig még az átváltozásom előtt meghalt ő is spanyolnáthában. Abban az időben több millió embert halt meg. Utána – megállt mintha nem tudná, hogy folytassa, de szerencsére néhány másodperc után nagylevegőt vett és folytatta ott ahol abba hagyta – néhány évig Carlisle-val éltem, de miután Esme is vámpír lett elmentem… nem miatta, hanem kitört a lázadó korom – kínosan felnevetett, de mesélte tovább – elutaztam más országokba és mivel gondolatolvasó vagyok tudtam ki a bűnös és ki nem és én… megöltem azokat, akik rosszat tettek. Akkor jónak gondoltam, de már most nagyon rossz még belegondolni is, hogy mit tettem, mennyi embert öltem meg, és szívtam ki a vérüket. Ez olyan 2-3 évig tartott. Azután visszajöttem. Nehéz volt leszoknom az embervérről, de végül sikerült hála apának és anyának. Ők tartották bennem a lelket, már ha van lelkem. 1935-ben Rose lett az új családtag és őt akarták nekem páromul, de engem nem kötött le igazán Rose szépsége. A többit pedig tudod. Ja, és nem, nem bántam meg, hogy vámpír lettem – mosolyodott el a végén.
- Köszönöm, hogy elmondtad és sajnálom, hogy ez történt veled, és megnyugodhatsz, ugyanis neked van lelked – jelentetem ki mosolyogva és adtam az arcára egy puszit.
- Köszönöm, na de ha nem vagy fáradt, akkor te is mesélhetnél, és persze ha nem gond, hogy szóba kerülnek – itt elhalkult – a szüleid – nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy neki bármit elmondhatok.
- Nem, legalább valakinek elmondhatom, mit érzek. Hol kezdjem? – mosolyogtam rá.
- Talán az elején… mire emlékszel a születésedből? Milyen voltál kicsinek? Valami vicces történetet mindent, amit meg szeretnél velem osztani.
- Rendben… Nos, amire kiskoromból emlékszem azaz, hogy anya mindig azt a szót suttogta, hogy szeretlek, mikor még a hasában voltam. Amikor megszülettem rápillantottam anyára szörnyű volt, hogy ezt tettem vele olyan elnyúzott volt majd apa kivitt a szobából nagyon gyorsan megmosdatott felöltöztetett és szaladt vissza anyához én addig csendben vártam. Hallottam, ahogy anya egyszer felsikít és nekem is fájt, hogy miattam érzi ezt a kínzó érzést. Apa bejött, levitt a konyhába és adott nekem enni, akkor még vért ittam, most már nem nagyon van szükségem rá. Anya felsikított, apa az ölébe kapott és felmentünk anyához. Odaültünk mellé apa a kezét simogatta én meg csak néztem. Akkor mondtam ki az első szavam. Kicsit furcsa volt legalábbis apa nagyon meglepődött, mert az mondtam „Szeretlek” és belemáztam anya ölébe, ott aludtam el. De apa este átrakott a másik ágyra. Miután letelt a három nap elmentünk vadászni, azaz én csak néztem és jól lemaradtunk anyától nehogy bajom essen. De anya olyan volt, mint aki már vagy ezer éve csinálná és nem is bántott. Így teltek a napok, de volt egyszer egy olyan időszak, amikor nagyon sokat elestem. Léptem egyet és elestem. Az nagyon vicces volt. Anyáék azon gondolkodtak, hogy kipárnáznak, hogy puhára essek.
De szerencsére kinőttem. Bár néha még most is meg-megbotlok. Hát a többit meg tudod. Szeretnél még tudni valamit? – olyan jó volt neki mindent elmondani, hogy végig hallgatott és megértett. Ez jól esett.
- Hát talán csak még azt, hogy mi a kedvenc ételed és mi a kedvenc virágod?
- Ételem nincs olyan nagy kedvenc, virág meg nem tudom a rózsa és a frézia.
- Értem, nem akarsz aludni már hajnali 4 lesz 10 perc múlva – nézte az órát.
- Már nem nagyon vagyok álmos.
- Jó akkor mit csináljunk – gondolkodott el.
- Van egy ötletem, de lehet, hogy nem fog tetszeni. Lemegyünk a konyhába és sütünk muffin-t – adtam egy ötletet.
- Ez nagyon jó ötlet, de akkor öltözz fel addig kimegyek – mondta és már állt is fel. Gyorsan felöltöztem, ami abból állt, hogy felvettem egy :
Beszaladtam a fürdőbe megmostam a fogamat, majd megfésülködtem. Kerestem egy hajgumit és összefogtam a hajamat. Elindultam lefelé miközben azon gondolkodtam, hogy milyen sütit süssünk Em-nek amikor megbotlottam az utolsó lépcsőfokon. Felkészültem a fájdalomra, de helyette két kezet éreztem a derekam körül. Kinyitottam a szemem és Edward mosolygós arcával találtam szembe magam. - Köszönöm – mondtam neki és talpra állított.
- Nincs mit. De legközelebb óvatosan! – elindultunk a konyha felé.
- Öm… mi kell bele? – kérdezte furcsa grimasszal az arcán.
- Nos, mielőtt leestem a lépcsőn azon gondolkodtam milyet kellene csinálni. És arra jutottam, hogy kakaós legyen, mert szerintem az a legfincsibb – mosolyogtam rá majd keresni kezdtem a lisztet.
- Rendben. Ha a lisztet keresed, az már itt van – mutatott az asztalra, és tényleg ott volt már minden, ami kell hozzá. Liszt, cukor, kakaópor, fahéj, sütőpor, étolaj, tojás, tej és vaníliás cukor.
- Mikor… - mutattam az asztalra.
- Amikor a lisztet kerested – mondta és megint rám mosolygott.
- Tényleg a többiek hol vannak? – furcsálltam, hogy senki nincs lent.
- Tanya elment nem tudom hova szerintem olyan 2-3 napig nem is jön haza. Rose, Alice, Kate, Irina, Carmen és Esme elmentek vásárolni és azért ilyen korán, mert Alice az itteni boltokat már mind kifosztotta és messzebbre mennek. A többiek pedig azaz Carlisle, Emm és Jazz vadászni mentek – vázolta a tényeket, amíg én a száraz hozzávalókat beletettem egy tálba és evőkanállal kevertem össze.
- Miben segítsek? – kérdezte.
- Mindjárt belerakom az olajt és a tojást ebbe és azt és kezd el a mixerrel összedolgozni. Ja, és utána bekapcsolnád a sütőt 180 fokra?
- Persze – kivette a kezemből és csinálta is a neki kiosztott munkát. Csak mivel nem volt gyakorlata a mixer használatáról az egész konyha ragadt a masszától. Én gyorsan elbújtam a pult mögé és Edward is csatlakozott vámpír sebességgel. Így egyikőnk se lett csokis. Nagyon jót röhögtem szerencsétlenkedésén, miközben én a kis papírokat belepakoltam a sütőbe.
- A tej felét öntsd hozzá, óvatosan és folytasd, majd a másik felét is öntsd bele. Óvatosan. Nagyon szép barna masszát fogsz kapni,a maradékbó,l ami benne maradt a tálba- röhögtem megállás nélkül -az evőkanállal kell belepakolnunk a kis muffin papírokba – mondtam neki a további feladatokat. Miután kész lettünk beraktuk a sütőbe és vártunk. Még Edward háttal állt nekem kitaláltam valamit. Belemártottam az kezemet a csoki krémbe és megöleltem Ed-et és így a pólója csokis lett. Majd ráfújtam egy kis lisztet, és még jobban röhögtem rajta.
- Héj! Ez nem ér – mondta és elkezdett futni utánam 1-2 percig körbe-körbefutottunk az asztal körül.
- Pillanat! De én már nem bírom – lihegtem, Edward odajött hozzám és megölelt addig én összekentem a hátát, de ahogy éreztem ő is az enyémet. Végül megfogtam a lisztes zacskót és a fejére öntöttem.
- Ez nagyon gonosz húzás volt – mosolyodott el ravaszul, majd megfogta a tojást és a fejemre ütötte.
- Hé!!!
- Bocsi, de kölcsön kenyér visszajár – mosolygott ártatlanul.
- Igen? – megfogtam a tojást és neki dobtam. Szerencsére telibe találta az arcát. Röhögtem.
- Igen! – és most ő dobta nekem a tojást, ami pont a hasamra esett. Gondoltam egyet és úgy csináltam mintha fájna.
- Áááá… sz… nagyon fáj… áu… - sipítoztam mint egy hülye.
- Bella, bocsi én nem akartam – motyogta és már egyből vizsgált. Gyorsan megfogtam 2 tojást
- Itt a kalapács – mutattam a kezemre lévő első tojásra– Itt a tojás – és megtörtem a fején a harmadik tojást is – ő meg mint egy bamba azt sem tudta miről van szó – Hahó! Itt vagy? – lógattam a kezem előtte mikor a maradék csokis tésztát a fejemre öntötte.
- Jó reggelt, Csipkerózsika – nevetett.
- Ez nem vicces – duzzogtam.
- Na de irány fürdeni, én meg addig itt összetakarítok – mutatott a konyhán körbe ahol mindenhol ragacsos tészta vagy tojáshéj volt szétdobálva.
- Jó – nevettem – De a sütit el ne felejtsd, mert 2 perc és kész! Tudod, hogy kell kikapcsolni? – Mutogattam rá és röhögtem - Csak mert a mixelővel könnyebb bánni, ha érted…- húztam az agyát.
- Igen?! Na, gyere csak ide – mondta és az ölébe kapott.
- Miért is? – kacérkodtam – Na gyere kapj el.. futottunk megint körbe-körbe a konyháné
- Megvagy – elkapott a fenébe , mocorogtam hátha kitudok szabadulni – Csak nem gondolod, hogy tésztás lábbakkal végigmész fel a 2. emeletre?
- Ja… hát…Jól van – hagytam abba a kapálódzást. Miután felvitt a fürdőbe lerakott és megengedte nekem a vizet és lement. Én kicsit áztattam magamat, majd lassan lefürödtem, megmostam a hajam, amiből alig akart kijönni az a ragacs. Végül megtörölköztem, felöltöztem és megszárítottam a hajam, majd lementem. Amint a konyhába értem a szám is tátva maradt csillogott-villogott minden. És a muffin is az asztalon volt NEM MEGÉGVE!!! Edward pedig átöltözve, megfürödve.
- Ezt, hogy csináltad?
- Tudod vámpír gyorsaság. Nem kérsz? – nyújtotta felém a muffinos tálcát.
- Hm… de. Te nem kérsz? – nyújtottam én felé, de ő csak egy grimaszt vágott, amin muszáj voltam nevetni – Ha nem hát nem – majd beleharaptam. És megint csak elfintorodott, megint nevettem – Héj! Így nem tudom megenni, hogyha röhögtetsz.
- Mi, hogy én? – nézet rám ártatlanul.
- Igen te! Ezzel a fejjel – utánoztam őt és ő is nevetett egy sort.
- Okey, abba hagyom – jelentette ki aminek nagyon örültem. De amikor beleharaptam megint olyan furcsa fejet vágott. Próbáltam mérgesen rá nézni.
- Ok, most már tényleg abba hagyom, de te, hogy bírod azt megenni?
- Nagyon finom lett. Na és mi legyen a tervünkkel? Azaz, hogy etetjük meg ezt Emmetel?
- Nekem már van egy ötletem – motyogta majd vázolta is a tervét.
- Ez nagyon jó, már csak azt kellene, hogy be is dőljön neki.
- Hidd el befog, neki nincs agya – nevetett, majd rám kacsintott. És akkor kinyílt az ajtó és Carlisle, Em, és Jazz lépett be rajta…
